"Sokszor egyetlen élmény, egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének.
Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni, ezt megszerezni az iskolának kötelessége."
(Kodály Zoltán)
 
Untitled Document

 

                   

VONÓSZENEKAR

      

vezetője: Pásztóiné Nádudvary Erika

1996 - ban alakult Pásztóiné Nádudvary Erika vezetésével.

A lelkes hegedűsökből, csellistákból álló csapat eleinte egyszerű népdalfeldolgozásokat, könnyebb darabokat játszott saját kedvtelésére. Egy-két év múlva - miután összeszokott és feltöltődött a társaság - már önálló koncerteket adtak, sőt hegedű, zongora, oboa szólistákat kísértek.

Hetente egy alkalommal próbálnak, mivel a gyerekek iskolai, ill. egyéb elfoglaltsága többet nem tesz lehetővé. Azok a gyerekek, akik már régóta az együttes tagjai és megszokták a közös munkát, együttjátszást, együtthangzást, jelenleg többen közülük a Városi Szimfonikus Zenekar tagjai.

Terveik között szerepel vonószenekari tábor szervezése, a nyári szünidőben.

 

 

FÚVÓSZENEKAR

vezetője: Reményi László

A zeneiskolai fúvószenekart az évek során többször újra kellett szervezni. Jelenlegi állapotában kb. 9-10 éve - kezdetekben Kriska György tanár úr vezetésével - működik. Állandó tagjai a zeneiskola magasabb évfolyamos növendékeiből kerül ki, akik szívesen járnak a zenekar próbáira, szeretik ezt a fajta együtt zenélést. Ezt bizonyítja az is, hogy a szereplésekre nagyon szívesen jönnek vissza a zeneiskola régi növendékei, akik valaha a zenekar tagjai voltak. Ezért a zenekar létszáma változó: 15-20 fő között mozog.

Repertoárjukban épp úgy megtalálhatóak a fúvószenekarokra jellemző indulók, mint az ifjúsági zenekarokra íródott koncertdarabok, és az úgynevezett szórakoztató zene.

A zenekar fellépéseire elsősorban városi rendezvényeken tartanak igényt, de többször közreműködnek zeneiskolai rendezvényeken.

Vissza a kezdőlapra!