![]() |
![]()
|
||||
1. KüldetésMeggyőződésünk, hogy a XXI. sz.-i ember számára
is meghatározó fontosságú, hogy elsajátítsa azt a látásmódot, megtapasztalja
azt az életérzést, amellyel a klasszikus hagyományokra épülve a személyiség
szabad fejlődésének teret adva új értékeket teremteni képes, művelt, nyitott,
tevékeny, alkotó ember megszületését segíti elő. Szándékaink szerint a humán-értékek
ismerete és elsajátítása komplex egészbe foglaltatik a zenével, miközben a
nevelés és az oktatás a művészi-művészeti készségek fejlesztését, az alkotás
önmegvalósító szabadságát is lehetővé teszi. Célunk, hogy iskolánk tanulóinak
személyes boldogulása, társadalomba való beilleszkedése az itt elsajátított
képességek segítségével legyen könnyebb, zökkenő-mentesebb. Az iskola alapértékei: bizalom, biztonság, együttműködés, kölcsönös tisztelet, becsületesség, hatékonyság, hitelesség, szabadság és kötöttség megfelelő aránya, hazaszeretet és más népek kultúrájának szeretete.
2. JövőképA 76 éves múltra visszatekintő esztergomi
zeneoktatás stratégiai fejlődésében meghatározó lépés volt az állami zeneiskolai
forma megjelenése (1962), a z épület újjáépítése és kibővítése (19), valamint
a táncművészeti ág néptánc tanszakának beindítása (2003-04).
3. Elkötelezettség- Az intézmény - művészetoktatási intézmény lévén - elkötelezi magát az abszolút művészeti értékek minőségi közvetítésére mind a tanórákon, mind az intézmény falain kívül. - Az intézmény alapvető feladata, hogy létéről, működéséről, eredményeiről tájékoztassa a város lakósságát, gondoskodjon arról, hogy tevékenységéről, az oktatás lehetőségeiről minden érdeklődő megfelelő és időben történő tájékoztatást kapjon. - Felvállalja, hogy az egészen kis korosztályok megkeresésével bepillantást ad a zene világába, vonzóvá téve az oktatást a gyerekek és szüleik számára. - A felvett növendék részére - az egyéni órák során - olyan személyre szabott, egyéni léptékű fejlesztési formát alkalmaz, ami lehetővé teszi a növendékben rejlő tehetség és zenei ízlés maximális kibontakozását, esetleg a hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók felzárkóztatását a tanévek során. - Növendékei részére lehetőséget biztosít az együttesben történő közös muzsikálásra, mely egész további életére kihatva alapot ad a szabadidő igényes eltöltésére.
|
|||||