Nyomtatás

Zsolt Nándor regényes élete - Hídlap cikk

Esztergom felfedezése, avagy a hely története

Zsolt Nándor regényes élete

Helytörténeti rovatunkban ezúttal a város híres zene­iskolájának névadója életéről adunk közre cikket. Tes­szük mindezt már csak azért is, mert Esztergomhoz kötődő oly sok neves emberrel ellentétben Zsolt Nán­dorról vajmi keveset tud általában az itt élők többsége. Ezt a hiányosságot most Nagy Éva Rita „Egy elfelejtett muzsikus” című, a Limes tudományos szemle 2005/3-as számába írt tanulmánya segítségével pótoljuk, mely ko­rábbi cikkből szemelvényeket közlünk.

„Zsolt Nándor kortársa volt Kodály Zol­tánnak, Bartók Bélának és Weiner Leó­nak, és életében igen népszerű, elismert hegedűművésznek, tanárnak, karmes­ternek számított. Sajnos azonban korai halála megakadályozta, hogy életműve kiteljesedjék, és valószínűleg ez az oka annak, hogy napjainkban csak nagyon kevesen emlékeznek rá. Zsolt Nándor családi háttere ideális volt ahhoz, hogy zenei tehetsége kibontakozzon. Édes­apja Csehországból származott, ere­detileg Zakovec Nándornak hívták. 1857-ben született a Prága melletti Kroschau-ban (ma: Chrastany). Amikor Magyarországra érkezett, nevét magyar átírással Zsakoveczként kezdte hasz­nálni. 1907-ben a család végül a Belügy­minisztérium engedélyével Zsoltra ma­gyarosította nevét. Idősebb Zsolt Nán­dor Esztergomban telepedett le, ahol a főszékesegyházi zenekar hegedűseként kezdett el dolgozni. Itt ismerkedett meg és szeretett bele a helyi rézműves, Petróczy Arnold lányába, Etelkába. Sze­relmük hamarabb beteljesedett, mint mielőtt kapcsolatukat törvényesítették volna, és 1887. május 12-én megszüle­tett gyermekük, Nándor. A szülők végül 1889. február 26-án összeházasodtak. Az elsőszülöttön kívül még két fiuk szü­letett a Zsolt szülőknek.

Vérében volt a muzsika

Idősebb Zsolt Nándor az esztergomi ze­nei élet aktív tagjaként hegedűt taní­tott, koncertezett és karnagya volt a Zenekedvelők Körének. Néhány évvel túlélte fiát, 1940-ben 83 évesen hunyt el. A kis Nándor zenei tehetsége korán megmutatkozott, ezért apja lassanként megismertette a hegedűjáték rejtelme­ivel. Intézményes tanulmányait az Esz­tergomi Római Katolikus Elemi Népis­kolában kezdte, majd 1897-ben az esz­tergomi Szent Benedek-rendi katolikus főgimnáziumban folytatta. Már igen korán fellépett a különböző iskolai kon­certeken. 1901-től 1907-ig volt a Zene­akadémia hallgatója. Az intézmény év­könyvei pontosan tájékoztatnak tanul­mányairól, koncertjeiről. Hubay Jenő, az akadémia neves professzora nagyon szerette ifjú növendékét, de visszaemlé­kezésében megemlíti, hogy tanulmánya­iban nem volt mindig kitartó és szorgal­mas. A hegedülés mellett a zeneszerzés is vonzotta Zsolt Nándort. Már eszter­gomi évei alatt is próbálkozott a kom­ponálással, ám ezek a darabok még csak zsenge kezdemények voltak. Az első je­lentősebb, önmaga által Op.1-nek titu­lált művét az F-dúr Romanze-t hege­dűre és zongorára már 1902-ben Buda­pesten, az első zeneakadémiai éve alatt írta. A Zeneakadémia vezetősége a múlt század elején, minden október 22-én, Liszt Ferenc születésnapjának évfordu­lóján ünnepi hangversenyt rendezett az intézmény tanárainak és növendé­keinek köreműködésével. 1906-ban a zeneszerzés szakosok zenekari művei­nek bemutatóját tartották ez alkalom­mal. A jeles eseményre az Operaházban került sor. Az egybegyűlt közönség az ifjú zeneszerzőket: Antalffy-Zsíros De­zsőt, Kodály Zoltánt, Weiner Leót, Szir­mai Albertet, Szendrei Aladárt és Zsolt Nándort őszinte rokonszenvvel és el­ismeréssel üdvözölte. Látható, hogy igen rangos művészek társaként lépett fel történetünk főszereplője, aki erre a koncertre egy Hegedűversenyt (d-moll) komponált, melynek szólistája ő maga volt. Zeneakadémiai évei alatt szület­tek a dalai is. Az Es ragt ins Meer Hei­ne, a Der erste Verlust Goethe, a Der schwere Abend pedig Lenau versére ké­szült. Mindháromban a késő romanti­kus szerzők, Richard Strauss és Mahler hatása érződik, de már felfedezhetők benne egyéni vonások is. Az 1905/06-os tanévben elkezdte Bloch Józsefnél a hegedűtanár-képzőt, egy évvel később pedig megkapta hegedűtanári diplomá­ját. Ugyanekkor pályázott a budapesti Lipótvárosi Kaszinó által meghirdetett Erkel Ferenc-díjra is. A műért járó 100 korona jutalmat a Zeneakadémia azon zeneszerzés szakos növendéke nyerhet­te meg, aki egy jól kidolgozott, techni­kailag fejlett, magyaros stílusú és erede­ti ötleteket felmutató nagyobb szabású művet komponált. Zsolt Nándor a ki­írásnak megfelelően egy zongoraötöst írt, amivel meg is nyerte a versenyt.

Világjáró sármos művész

Kortársai visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Zsoltnak különleges aurája, kivé­teles charme-ja volt, és rendkívül tudott hatni a nőkre. Emiatt sokszor került kel­lemetlen helyzetbe. Így történt a Zene­akadémia elvégzése után is, amikor az intézmény Hubay professzor helyettesí­tésével bízta meg, de egy szerelmi affér miatt ott kellett hagynia állását. Végül mestere ajánlásával 1908-ban London­ba ment. Ott ismerkedett meg Sir Hen­ry Joseph Wooddal, a világhírű Queen’s Hall zenekarának karmesterével, aki felismerte Zsolt Nándor tehetségét és szerződtette zenekarához második kon­certmesternek. Ez hihetetlen szerencse és lehetőség volt a 21 éves fiatalember számára, mivel az angliai zenekarok többnyire a hazai muzsikusokat részesí­tették előnyben. Zsolt a zenekari játék mellett szólistaként is fellépett a kon­certeken, ezenkívül karmesterként is elkezdett dolgozni. Angliai szereplését többször is megszakította külföldi sze­replésekkel. Járt Párizsban, 1914 tava­szán pedig Bécsben is. Ez időben kötött szerződést a londoni Augener céggel, ahol folyamatosan adták ki kompozíci­óit. Ezek főleg virtuóz karakterdarabok voltak hegedűre, zongorakísérettel.

Zene a fogolytáborban

Az I. világháború Londonban érte, és sok honfitársával együtt a Nagy-Britan­nia és Írország között fekvő Man-szigeti Knockaloe táborba internálták. Magyar állampolgársága miatt reménye sem volt a szabadulásra, így öt évet kellett fogolyként eltöltenie. Erről az időszak­ról bizonyára sokat mesélt volt taná­rának, amikor végre hazatérhetett, így Hubay professzor visszaemlékezéseiből némi képet kaphatunk a tábori körül­ményekről. Nem bántották őket, de na­gyon kevés és rossz minőségű ételt kap­tak (állott sós heringet), és mindössze egy liter vizet egész napra. Az egyik ka­rácsony éjjelén a mellette fekvő fogoly­társa felakasztotta magát, mert nem bírta a szenvedést. Zsolt Nándort azon­ban nem tudták megtörni a körülmé­nyek. A táborban több muzsikus fogoly is volt, akikből zenekart szervezett. Eb­ben nemcsak fogolytársai, hanem a ki­rendelt felügyelők is támogatták. A ze­nészek megjavították magukkal hozott hangszereiket, megtakarított pénzük­ből pedig újakat vettek. Ettől kezd­ve megváltozott a tábor légköre. A ze­nészek szabadidejüket a próbáknak és a gyakorlásnak szentelték, a felügye­lők pedig lehetőségek szerint mindent megtettek, hogy a foglyok amennyire csak lehetett, jól érezzék magukat. Vé­gül egy profi zenekar jött létre, ami Bee­thoven szimfóniákat is tudott játsza­ni. Zsolt Nándor 1919-ben tért vissza Magyarországra.

Felfelé ívelő karrier

A Hubay család nagy szeretettel fogad­ta, idejének nagy részét – főleg az első hónapokban – az ő házukban töltötte. A professzor ajánlására a közoktatási mi­niszter az 1920/21-es tanévtől kinevezte Zsolt Nándort a Zeneművészeti Főisko­la hegedűtanárává. Később már nemcsak hegedűt tanított, hanem vonósnégyes-já­tékot is. Tanítványai között olyan későb­bi hírességek voltak, mint Lengyel Gabri­ella, Szécsi Magda, Vaszy Viktor és Végh Sándor. Tanítói és komponista tevékeny­sége mellett újra hegedűsként is aktívan dolgozott. Rendkívül fontos volt számá­ra a kamarazenélés, ezért rendszeresen brácsázott Hubay vonósnégyesében, de szólistaként is gyakran szerepelt. Állan­dó fellépője volt a Deák téri iskola dísz­termében rendezett úgynevezett Ak­kord-hangversenyeknek, 1926/27-ben pedig hosszabb hangversenykörúton vett részt Spanyolországban.

Rengeteg munkája mellett nem feled­kezett el szülővárosáról, Esztergomról sem, gyakran hazalátogatott édesapjá­hoz. A havonta megrendezett eszter­gomi zenés estek sikeréhez tevékenyen hozzájárult hegedülésével. Életének egyik legfontosabb működési szakasza a rendszeres karmesteri feladatok ellátása volt. 1923-tól őt nevezték ki a Zeneaka­démia növendékzenekarának zeneka­ri gyakorlat vezetőjévé. Rövid idő alatt olyan szintre fejlesztette az együttest, hogy nemcsak a magyar zeneértő kö­zönség, hanem a külföld is felfigyelt rá. Újabb fontos állomás volt számára, ami­kor 1930-ban őt választották a Budapes­ti Hangversenyzenekar vezető karna­gyának. Ezután négy évvel a debreceni Filharmonikus Zenekar élére került.

Rejtélyes tragédia

S bár mindezek igen nagy rangot adtak a zeneművészeten belüli világban szá­mára, sajnos egyik zenekarral sem tud­ta teljes egészében megvalósítani elkép­zeléseit, mivel 1935 húsvétján súlyosan megbetegedett. Az 1934/35-ös iskola évet még végig tanította, ám utána ágy­nak esett. Érdekes rész élettörténetének eme utolsó fejezetében, hogy az életrajz­írók, kortársak eltérően adják meg beteg­ségének, halálának okát. Az egyik verzió szerint Zsolt Nándor mérges gomba fo­gyasztás következtében lett súlyos be­teg, a másik állítás szerint – s ez került a halotti anyakönyvi kivonatba – szívbé­nulás és szívbelhártya-lob okozta a híres zenész, zeneszerző és zenetanár halálát. Zsolt Nándor 1936. június 24-én hunyt el. Hamvait a Zeneakadémia előcsarno­kában szentelte be Szomos Béla, a Ba­zilika káplánja. Zsolt Nándortól hatal­mas tömeg búcsúzott, a hozzátartozó­kon, barátokon és növendékeken kívül a kulturális minisztérium tanácsosa, a Zeneakadémia főigazgatója, a Zeneaka­démia tanári kara, a Budapesti Hangver­senyzenekar, a tanítványok is ott voltak a szertartáson. A ravatalnál a Budapesti Hangversenyzenekar Beethoven Eroica szimfóniáját játszotta. Zsolt Nándort az esztergomi szentgyörgymezői temető­ben helyezték örök nyugalomra. Nevét 2005 májusában vette fel a város Prí­más-szigeten lévő zeneiskolája.  A név­adó ünnepségen Zsolt Nándor művei közül elhangzott a Szitakötők, az Elégia, az In chains, a Satyr and Dryads és a Der schwere Abend című darabok.”

Untitled Document