Bordás Zoltán
Zeneiskolák, tanulmányok:
Mint sokaknál, nála is hat éves korban indult el a „zenei pálya”. Minden, aminek hangja volt, és ütni lehet, azon dobolt. A lakóhelyén, Sárisápon, csak kihelyezett zeneiskola működött, ahol nem volt lehetőség ütőhangszert tanulni, így maradt egy év trombitálás. A középiskola első évében autodidakta módon kezdett el dobolni a helyi iskolai zenekarban, s még ezen évek alatt kezdte meg zenei tanulmányait a dorogi zeneiskola jazz-dob tanszakán Mihály Tibornál. Az érettségi és a technikusi vizsga után Nesztor Iván magántanítványa lett, majd 1998-től 2002-ig a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult Szendi Gábornál, Jávori Vilmosnál, Solti Jánosnál. A 2000-es évek elején kezdett foglalkozni a jazz mellett klasszikus ütővel Toldi Évánál Debrecenben, majd rövid ideig Miskolcon, Angyal Zsuzsannánál készült a főiskolára. A felkészülés családi okok miatt félbe maradt. 2010-ben diplomázott a KJF jazzütő szakán, ahol Szendőfi Péter és Baló István voltak a tanárai. Jelenleg a Vienna Konservatorium budapesti tagozatára jár jazz- és klasszikus ütő szakra. Jazzdob tanára: Pusztai Csaba, klasszikus ütő tanára: Köte Zoltán.
Tanítás:
2001 óta megszakítás nélkül tanít a nyergesújfalui Szabolcsi Bence Zeneiskolában. Közben 2005-től 2007-ig a tatai Menner Bernát Zeneiskolában, 2005-től 2006-ig a párkányi zeneiskolában működött ütőtanárként, 2009-ben egy félévet Süttőn, az általános iskolában tanított ének-zenét. Esztergomban a 2009/2010. tanév második félévétől dolgozik. Magántanítványai is voltak szép számmal, bár manapság, a sok iskola mellett erre kevés idő jut
Zenei munkásság:
Ez ideig közel 30 különböző zenei együttesben játszott, több műfajban: jazz, blues, pop, rock, metal zenéket. Jelenleg hét zenekarban, zenei formációban tag, melyből négy az aktív (In Diretta, SounGixer, The Soundays, Drum’n’DJ), de gyakran hívják kisegítőnek, „beugrónak” is. Több mint 15 hanghordozón, lemezen játszott, közreműködött eddig, rengeteg hazai és külföldi koncerten, turnén vett részt, fellépéseinek száma ezres nagyságrendű. Sok televíziós és rádiós műsorban szerepelt zenekaraival. Néhány ismertebb név, akikkel zenélt: Falusi Mariann, Lang Györgyi, Bornai Tibor, Herczku Ágnes, Pély Barnabás, Romhányi Áron, Tóth Vera, Somló Tamás, Gerendás Péter.
Több ütőhangszeres darabot is komponált már, melyek megyei és országos versenyeken is díjazottak lettek a maga szervezte iskolai ütő együttesek előadásában.
Tanítványai közül sokan aktív muzsikusok, zenekarokkal játszanak, velük díjakat nyernek a különböző országos tehetségkutató versenyeken. A környékbeli fúvószenekarokban is többen szerepelnek közülük.
Eredmények:
2002. Váci Országos Ütőhangszeres Kamarazene Fesztivál, Verseny – Különdíj (Nyergesújfalu – ütő együttes)
2005. Váci Országos Ütőhangszeres Kamarazene Fesztivál, Verseny – Különdíj (Nyergesújfalu – ütő együttes)
Megyei kamarazene fesztiválok:
Díjazottként:
2002. Esztergom (nyergesi zeneiskola)
2003. Dorog (nyergesi zeneiskola)
2004. Tatabánya (nyergesi zeneiskola)
2005. Nyergesújfalu (nyergesi zeneiskola)
2006. Komárom (nyergesi, tatai zeneiskola)
2007. Oroszlány (nyergesi zeneiskola)
Résztvevőként:
2008. Tatabánya (nyergesi zeneiskola)
2009. Tatabánya (nyergesi zeneiskola)
Az általa működtetett ütő együttes, melynek tagjai közt nyergesi és esztergomi ütősök is vannak, számtalan bemutatót tartottak általános és középiskolákban; koncertet adtak fesztiválokon, rendezvényeken, sőt, futóversenyeken is!


