Nyomtatás

Jászberényi Edina

7 évesen kezdett gitározni, a konzervatóriumi érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gitár tanszakán (Győr) folytatta tanulmányait, ahol 1997-ben diplomázott. Gitár és kamarazene tanára Roth Ede volt.

2003-tól az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Pedagógia- Pszichológia Karán a Kovács Method (zenei munkaképesség-gondozás) módszerét sajátította el, melyből 2005-ben pedagógus szakvizsgát tett.

2002-től zeneiskolánk gitár- és kamarazene tanára, 2005-től tanszakvezető pedagógus,2011 szeptemberétől a közalkalmazotti tanács tagja. A zeneiskola és a város rendezvényeinek rendszeres közreműködője. Gitártanári munkája és muzsikusi tevékenysége mellett fő érdeklődési területe a Régi Zene (a reneszánsz és barokk kor zenéje). Kónya István lantművész lant, gitár és kamarazene kurzusainak rendszeres résztvevője. A Soproni Régi Zenei Napok és Széll Rita „Régi Táncok Iskolája” kurzusain képzi magát.

Tanulmányi idő alatt szerzett elismerések:

1985     III. Országos Zeneiskolai Gitárverseny (Vác), döntő

Tanár: Nagy László

1996     Bartók Béla - Pásztory Ditta díj, a Szabó Miklós vezette Győri Leánykar tagjaként

Publikáció:

Új utak a zeneoktatásban, a Kovács Módszer alkalmazása a kezdetektől a foglalkozási ártalmak megelőzéséig (Trefort kiadó Budapest, szerk. dr. Pásztor Zsuzsa 2007)

Szakmai eredményei:

Megyei Gitárfesztiválok

II. Komárom - Esztergom Megyei Gitárfesztivál (2000. 02. 05.,Tata)

II. díj     Kovács Lilla

Kamarazene kategória:

I. díj      Tóth Cecília - Kovács Lilla (gitárduó)

II. díj     Székely Eszter (hegedű) - Csík Eszter - Nyerges Ádám (gitár)

III. díj    Csizmazia István - Nyerges Ádám (gitár duó)

III. Komárom - Esztergom Megyei Gitárfesztivál (2001. 03. 24.,Tata)

II. díj                  Csizmazia István

II. díj                  Nyerges Ádám

III. díj                 Kovács Lilla

Különdíj             Mihályi Balázs

Kamarazene kategória:

I. díj      Kovács L. - Mihályi Balázs - Csizmazia I. (gitár trió)

II. díj     Csanaki Gábor (fuvola) - Mihályi B.(gitár)

(Dávid Zsuzsanna tanárnővel közös munka)

IV. Komárom - Esztergom Megyei Gitárfesztivál (2002. 03. 23., Tata)

I. díj      Éberhardt Péter

V. Komárom - Esztergom Megyei Gitárfesztivál (2004. 03. 13., Tata)

I. díj      Éberhardt Péter - Marczali Ferenc (gitár duó)

III. díj    Deli Gergely

VII. Komárom - Esztergom Megyei Gitárfesztivál (2008. 04. 11., Tatabánya)

I. díj      Pásztor Ádám

II. díj     Erdős Zoltán, Szegő Domokos

III. díj    Nyerges Ádám

Kamarazene kategória:

I. díj      Papp Csilla (hegedű) - Nyerges Ádám (gitár)

             (Ferenczi Győzőné tanárnővel közös munka)

VIII. Komárom - Esztergom Megyei Gitárfesztivál (2010. április 23., Tatabánya)

I. díj      Pásztor Ádám

II. díj     Szegő Domokos

III. díj    Erdős Zoltán

Menner - Vincze Megyei Szólóhangszeres Verseny, (Tata):

2001     Menner verseny:             IV. díj    Csizmazia István

2003     Vincze verseny:              I. díj      Csizmazia István

2011     Menner verseny:            III. díj    Pásztor Ádám

2011     Vincze verseny              II. díj     Faragó Dóra

 

Komárom - Esztergom Megyei Kamarazene Fesztiválok:

2004.    Arany minősítés és Fesztivál Nagydíj

Marczali Ferenc - Éberhardt Péter, gitár duó

2008.    Arany minősítés: Papp Csilla (hegedű) - Nyerges Ádám (gitár)

(Ferenczi Győzőné tanárnővel közös munka)

2009.    Arany minősítés és Fesztivál Nagydíj

Papp Csilla (hegedű) - Nyerges Ádám (gitár)                      

(Ferenczi Győzőné tanárnővel közös munka)

Országos középiskolai, művészeti versenyek:

2003. Keszthelyi Helikon Napok

Nívódíj: Csizmazia István

2003.    IX. Országos Zeneiskolai Gitárverseny (Vác)

Elődöntő: Csizmazia István, Éberhardt Péter

Nemzetközi versenyek:

„ Nitranska Lutna ” Nemzetközi Gitárverseny (Nyitra, 2009. május 13-14.)

III. díj    Pásztor Ádám

V. díj     Szegő Domokos

I. Young Guitarist’s Competition, Hommage á Luigi Legnani (2011. május 18., Štúrovo)

III. korcsoport                               I. díj                   Pásztor Ádám

IV. korcsoport                               II. díj                  Faragó Dóra

IV. korcsoport                               ezüst oklevél       Erdős Zoltán

Csapatverseny                              I. díj

VIII. Concorso Europeo di Chitarra Classica „Città di Gorizia” (2011. május 21-29.)

II. korcsoport      7. helyezés, ezüst oklevélPásztor Ádám

 

Konzervatóriumba felvett növendékek:

2011     Faragó Dóra (szolfézs tanára Zimmer Dóra) felvételt nyert a Bartók Béla Konzervatóriumba (Budapest), Szilvágyi Sándor Liszt- és Artisjus díjas gitárművész osztályába.

Az összes növendék gitár- és kamarazene tanára: Jászberényi Edina

 

- ♫-