Frank Éva
Zenei tanulmányaimat 1956-ban kezdtem Budapesten. Először zeneiskolában,majd a Zenei Gimnáziumban, végül a Budapesti Tanárképző Főiskolán szereztem diplomát 1967-ben, mint zeneiskolai fuvola- szolfézs és általános iskolai ének tanár. Tanáraim: Bántai Vilmos és Kovács Imre. Főiskolai tanulmányaim második évétől már tanítottam, a váci zeneiskolában. Diploma után is ott folytattam a munkát,mint fuvola tanár, később fafúvós tanszakvezető, majd igazgató helyettes. Ez alatt a negyvenegynéhány év alatt több növendékem választotta a zenetanári pályát, akikkel találkozhatunk az ország különböző zeneiskoláiban.
2002-ben nyugdíjba mentem, mint igazgatóhelyettes, azóta csak tanítok. Az esztergomi zeneiskolába l992-be kerültem, Reményi Károly meghívására, azóta is töretlen lelkesedéssel tanítom fuvolás növendékeimet.


