Albert Szabolcs
Albert Szabolcs már kisgyermekként megismerkedett a klarinéttal - édesapja zenetanárként szintén ezen a hangszeren játszott. Így Albert József tanította klarinétra és szolfézsra a kiskőrösi zeneiskolában, ahol alapfokú tanulmányait kezdte. Az ő növendékeként két országos versenyen vett részt Tiszaújvárosban.
1996-ban lett a kecskeméti Kodály Iskola tanulója, tanára pedig Maczák János klarinétművész lett. Szakközépiskolásként a győri országos fafúvós versenyen második díjat kapott. Fellépett a Pesti Vigadóban, valamint koncert-fúvószenekarral Európa számos országában. Lehetősége volt szimfonikus zenekari kísérettel is játszani. Részt vett több klarinétkurzuson is, ahol a hazaiak mellett neves tengerentúli művészektől (David Etheridge, Robert Riseling) tanult. 2000-ben érettségizett, majd nyert felvételt a Zeneakadémiára, így Dittrich Tibornál folytatta zenei pályáját. Rendszeres résztvevője lett a szarvasi kamarazene-kurzusnak, melyen Frank Mária és Rolla János vendégművészek, valamint Czettner Vera és Várnagy Mihály instrukcióit követte. Hangszeres évfolyamtársaival rendszeresen fellépett kamarahangversenyeken. Klarinétművész és -tanári diplomáját 2005-ben szerezte meg.
2003-tól az esztergomi zeneiskola tanára, valamint az Esztergom Városi Szimfonikus Zenekar klarinétosa, mellyel szólistaként a klarinét-irodalom számos versenyművét előadta. Pedagógiai programjában elsősorban a klarinétos játéktechnika fejlesztése, valamint a játszott zeneművek egyszerű megértése, elemzése szerepel.


