Kedves Látogató !
Sok szeretettel ajánljuk figyelmébe az Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola hirdetéseit, programajánlóit;
Beköszöntő
Tisztelt Szülők, kedves Nagyszülők, Családtagok! Tisztelt Partnereink!
Nagy szeretettel köszöntöm Önöket, intézményünk tanulóinak kedves Hozzátartozóit, valamint iskolánk életéhez tartozó, értünk fáradozó, velünk együttműködő partnereinket!
Az elmúlt tanév folyamán végzett előkészítő munka eredményeként iskolánk történek új korszakához érkeztünk, hiszen szeptember 1-én már, mint katolikus iskola kezdhettük meg a 2019/2020-as tanévet. A fenntartóváltásra vonatkozó eljárás lefolytatásában Önöknek - kedves szülők, illetve egyéb szervezeteknek, munkatársaknak is nagy szerepük volt, melyet ez úton is szeretnék megköszönni mindnyájuknak, nevezetesen:
-
Dr. Erdő Péter bíboros, érsek Úrnak, illetve az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Intézményfenntartó Főhatóság főigazgatójának, Gyetván Gábor Atyának és minden munkatársának;
-
Romanek Etelka Polgármester Asszonynak, valamint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő Testületének;
-
az Esztergomi Tankerületi Központ megbízott igazgatójának, Muszela Szabolcs Úrnak és minden munkatársának;
-
minden szülőnek, aki szülői szavazatát leadta;
-
intézményünk Szülői Munkaközösségének, Intézményi Tanácsának, vezetőségi tagjainak és alkalmazotti közösségének.
Működésünket új Alapító Okirat alapján, új Működési engedéllyel, önállóan gazdálkodó intézményként folytatjuk, az eddig is munkánk alapjául szolgáló – kiegészítésekkel ellátott – Pedagógiai Program szerint.
Nagy örömünkre, beiratkozott tanulóink létszáma a tavalyi 376 főről 413 főre emelkedett, tanáraink létszáma pedig 27-ről 31 főre bővült.
Növendékeink a zeneművészeti ág fúvós, vonós, akkordikus, billentyűs, vokális, népzene, zeneismeret és kamarazene tanszakain tanulnak az alábbi eloszlás szerint:
|
Fúvós tanszak (furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, trombita, tenorkürt, harsona)
|
93 fő
|
|
Vonós tanszak (hegedű, gordonka)
|
48 fő
|
|
Akkordikus tanszak (gitár, ütő)
|
51 fő
|
|
Billentyűs tanszak (zongora, orgona)
|
119 fő
|
|
Vokális tanszak (magánének)
|
19 fő
|
|
Népzene tanszak (népi ének, hegedű, citera)
|
33 fő
|
|
Zeneismeret (szolfézs, zeneirodalom)
|
48 fő
|
|
Kamarazene tanszak
|
2 fő
|
|
Összesen:
|
413 fő
|
Éves programunk számos érdekes és szép eseményt tartalmaz gyermekek, felnőttek számára egyaránt, melyekre szeretettel várjuk Önöket! Idén ismét elindítjuk a növendékeink számára tavaly bevezetésre kerülő Zsolt Nándor bérletsorozatot. A gyerekek kis pecsétet gyűjthetnek a bérletszelvényben, melynek letéphető részét a tanév végén kérjük majd leadni. A legtöbb bélyegzőt gyűjtő – a legtöbb koncerten megjelenő – növendékeknek értékes ajándékokat adunk át az évzáró ünnepély keretében! Ezzel is szorgalmazzuk a családok rendszeres koncertlátogatását.
Kollégáim nevében is kérem, kísérjék figyelemmel a zeneiskola programjait (www.esztergomizeneiskola.hu), segítsék gyermekük zenei fejlődését a gyakorlásra való buzdítással és az ehhez szükséges idő megteremtésével, támogassák munkánkat és programjaink megvalósítását a Zeneiskola Alapítványán keresztül adományaikkal!
Szeretettel kívánok sikeres, zeneszóban és koncertekben gazdag 2019/2020. tanévet Önöknek és gyermekeiknek, Velünk!
Figyelmüket megköszönve, tisztelettel:
Esztergom, 2019. szeptember 25.
Udvardyné Pásztor Ágnes
igazgató
Hangverseny a Zene világnapján - meghívó
Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt a Zeneiskola ünnepi hangversenyére, melyet a Zene viágnapja alkalmából rendez meg 2019. október 1-én kedden 17 órai kezdettel a Zeneiskola Nagytermében. Fellépnek a Zeneiskola művésztanárai.

https://esztergomizeneiskola.hu/9-hirek/490-zene-vilagnapja-hangverseny-meghivo
Térítési, tandíj és hangszerkarbantartási hozzájárulás befizetése
Emlékeztetjük a kedves szülőket és növendékeket, hogy a 2019/2020. tanév I. félévében esedékes térítési-, tandíj és hangszerkarbantartási hozzájárulás befizetése az alábbi napokon esedékes:
2019. október 7. hétfő 10:00-17:00
2019. október 9. szerda 8:00-18:00
2019. október 10. csütörtök 10:00-16:00
Az összeget készpénzben a Zeneiskola irodájában kell befizetni. Pénzváltásra NINCS lehetőség!
A Téritési díjjakkal és hangszerkarbantartási hozzájárulással kapcsolatos részletes tájékoztató az alábbi linkre kattintva olvasható;
Téritési díjak, hangszerkarbantartási hozzájárulás
Minden kedves növendékünknek sikerekben gazdag, eredményes tanévet kívánunk!

________________________________________________________________________
Ön a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola hírlevelét azért kapta meg, mert Ön, vagy gyermeke a Zeneiskola tanulója, és a beiratkozáskor e-mail címe megadásával a hírlevél fogadásához hozzájárult. A Zeneiskola partnereinek is rendszeresen küld ismertetőket, felhívásokat. Amennyiben a továbbiakban nem kíván hírlevelet fogani az Esztergomi Zeneiskolától, leiratkozáshoz kattintson az alábbi linkre:
