Tájékoztató a 2020/2021. tanévre történő jelentkezéshez/beiratkozáshoz
Tisztelt Szülők!
A COVID-19 járvány (Koronavírus) miatti korlátozó intézkedések a zeneiskolai jelentkezés és beiratkozás megszokott menetét is érintik. Ahogyan az elmúlt hetekben az oktatást, úgy a jelentkezést, beiratkozást is online formában szervezzük, a honlapunkon lévő űrlap kitöltésével!
Kérjük, a régi növendékeink legkésőbb június 17-ig töltsék ki az online beiratkozási lapot!

ÚJ JELENTKEZŐKNEK:
Akik most jelentkeznek a 2020/2021-es tanévre, azok számára – a veszélyhelyzet alakulásától függően – augusztus végén személyes felvételi meghallgatást, motivációs beszélgetést tartunk. Ennek során a tiszta éneklést, adott hangok/rövid dallamok visszaéneklésének képességét, ritmus visszatapsolásának sikerességét mérjük fel, illetve – hangszerválasztás esetén – a testi alkalmasságot is figyelembe véve segítünk a választásban. Intézményünkben a zeneoktatás, térítési díj ellenében vehető igénybe!
Az általános iskola 1. és 2. osztályos tanulói részére a szolfézs előképző 1. és 2. évfolyamokat ajánljuk, melynek időtartama heti 2x45 perc. Számukra a hangszertanulás megkezdése akkor javasolt, ha erre mind fizikálisan, mind képességeiket tekintve alkalmasak és az adott hangszeren van hely. A hangszeres oktatásban részt vevő növendékek számára a hangszeres óra időtartama 2x30 perc, a kötelező szolfézs óra 2x45 perc, összesen 150 perc. Tanulóink tehát – kivéve a szolfézs előképzősöket – minimum 150 percet töltenek az intézményben. (Szolfézs Ek.1 - 2. évfolyamig városunk három intézményében kihelyezett oktatást is szervezünk megfelelő létszám esetén.) Zeneiskolánk működéséről, a választható szakokról, hangszerekről, további tantárgyi és óratervi szabályainkról, egyéb foglalkozásokról a felvételi tájékoztatóban olvashatnak.
A zeneiskolai tanulmányokról, annak lehetőségeiről, valamint a térítési díj, illetve tandíjfizetésről szóló részletes ismertetőnket az alábbi fülre kattinva lehet olvasni;
Téritési díjak, hangszerkarbantartási hozzájárulás
Különösen ajánlom tanáraink hangszerbemutató videóit, melyek segítséget nyújthatnak a hangszerválasztás során! A videók -amennyiben a levelezőrendszer nem töltené be automitikusan- megtalálhatóak a Zeneiskola weboldalán; www.esztergomizeneiskola.hu
Akik tehát új jelentkezők, nem voltak növendékeink a jelenlegi tanévben kérjük, hiánytalanul töltsék ki a Jelentkezési űrlapot!
RÉGI NÖVENDÉKEINKNEK:
Kérjük, a régi növendékeink legkésőbb június 17-ig töltsék ki az online beiratkozási lapot!
Akik már voltak növendékeink a jelenlegi tanévben bármely szakon és jövőre, a 2020-2021-es tanévben szeretnék tanulmányaikat tovább folytatni, tanulói jogviszonyukat meg kell erősíteniük! Akik csak szolfézsra jártak (szolfézs előképző), hangszert választhatnak, vagy folytathatják csak a szolfézs tanulását.
A szolfézs előképzőt végzett növendékeink hangszerválasztását, az arra való alkalmasságát szintén augusztusban – az új jelentkezők felmérésekor – segítjük, vizsgáljuk. Kérjük, hogy a Beiratkozási lapon jelöljenek be egy választott hangszert, amit a legszívesebben tanulnának, majd – ha szóba jöhet – további egy-két hangszert arra az esetre, ha nem lenne az elsőként választott hangszeren hely.
Szolfézs 4. évfolyamot végzett növendékeink figyelmét felhívjuk arra, hogy egy kötelezően választandó zeneismereti tárgyból (szolfézs, vagy zeneirodalom) művészeti alapvizsgát kell tenniük ahhoz, hogy hangszerükből majd 7. évfolyamba léphessenek. Hogy melyik legyen ez a tárgy, azt most kell eldönteni! Választhatják a szolfézs folytatását 5. évfolyamon, ebben az esetben jövő tanév végén szolfézs szóbeli, vagy írásbeli alapvizsgát tesznek. Választhatják a zeneirodalmat is, ebben az esetben 2 év múlva, a 2021/2022. tanév végén tesznek zeneirodalom alapvizsgát. Az alapvizsgákra bőven van felkészülési idő, általában minden növendékünk sikeresen leteszi a választott vizsgák egyikét. Mivel az elméleti alapvizsga megléte majd a hangszeres 7. (továbbképző) osztályba való lépés feltétele, annak, aki hangszertanulását a 6 alapfokú osztály elvégzése után nem szeretné folytatni, nem szükséges letennie. Ebben az esetben is kell azonban egy 90 perces „kötelezően választható” tárgyat választania!
Elméleti művészeti tárgyból alapvizsgát tett növendékeink figyelmét felhívjuk arra, hogy a szolfézs/zeneirodalom alapvizsga letétele után is kell választaniuk egy „kötelezően választható” tantárgyat, melynek tanítási időtartama 2x45 vagy 1x90 perc.
Akik tehát már növendékeink voltak a jelenlegi tanévben bármely szakon, kérjük, hiánytalanul töltsék ki a Beiratkozási űrlapot!
Örömmel fogadjuk és várjuk jelentkezésüket, együttműködésüket megköszönve:
Udvardyné Pásztor Ágnes igazgató
BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS BEOSZTÁSA
A COVID-19 járvány (Koronavírus) miatti korlátozó intézkedések a tanévzáró/bizonyítványosztás megszokott menetét is érintik. A megszokottól eltérően a zeneiskola központi tanévzáró ünnepséget nem tart, a bizonyítványokat a szaktanárokhoz tartozó növendékek kisebb csoportjaiban osztja ki. Kérjük, a bővebben fülre kattintva megnyíló táblázat beosztása alapján vegyék át a növendékek a bizonyítványukat!
2020. június 15. - hétfő
|
|
TANÁR |
TANTÁRGY |
HELYISÉG |
|
16:00 – 17:00 között
|
Szegedi- Szigetvári Mária | zongora | Liszt Ferenc Kamaraterem |
|
Bencze-Hornyák Andrea |
szolfézs |
nagyszolfézs terem |
|
|
Séra Anna |
szolfézs |
nagyszolfézs terem |
|
|
Petróczy Csaba |
zongora |
11. terem |
|
|
Rózsár Brigitta |
zongora |
Reményi Károly Nagyterem |
|
|
Vigh Kristóf |
zongora |
6. terem |
|
|
17:00 – 18:00 között
|
Németh Judit |
hegedű |
10. terem |
|
Szabóné Érdi Mónika |
hegedű |
Kamaraterem |
|
|
Süliné Faragó Izabella |
gordonka |
9. terem |
|
|
Reményi László |
trombita |
21. terem |
|
|
Udvardyné Pásztor Ágnes |
zongora |
3. igazgatói iroda |
2020. június 16. kedd
|
|
TANÁR |
TANTÁRGY |
HELYISÉG |
|
16:00 – 17:00 között
|
Hollós Petra |
klarinét/furulya |
27. terem |
|
Dávid Zsuzsanna |
fuvola/furulya |
kamaraterem |
|
|
Gyurika – Bíró Sarolta |
fuvola/furulya |
23. terem |
|
|
Szalkay Dávid |
trombita |
31. terem |
|
|
Szegő Csaba |
klarinét/szaxofon |
20. terem |
|
|
17:00 – 18:00 között
|
Kovács Andrea |
zongora |
nagyszolfézs terem |
|
Lukács Lívia |
zongora |
9. terem |
|
|
Szikora Balázs |
ütő |
nagyterem |
2020. június 17. szerda
|
|
TANÁR
|
TANTÁRGY |
HELYISÉG |
|
16:00 – 17:00 között
|
Fábi János |
népzene |
31. terem |
|
Máté Miklós |
népzene |
29 terem |
|
|
Samu Zoltán |
népzene |
28. terem |
|
|
Szabó Enikő |
népzene |
27. terem |
|
|
17:00 – 18:00 között
|
Daróczi Gabriella |
magánének |
26. terem |
|
Kovács Tamás |
gitár |
30. terem |
|
|
Nagy Tamás |
gitár |
nagyterem |
|
|
Pohner Hedvig |
gitár |
nagyszolfézs terem |
Bégányi Gáborné Juhász Marianna– Mindszenty József Katolikus Általános Iskolában oszt bizonyítványt.
