Nyomtatás

Bencze-Hornyák Andrea

Bencze-Hornyák Andrea Szentendrén kezdte tanulmányait, már kisgyermekként a zenei pálya vonzotta. A Központi Általános Iskola ének-zene tagozatán, valamint a Vujicsics Tihamér Zeneiskola hegedű szakos növendékeként tanult. Zeneiskolás évei alatt sikeresen szerepelt megyei, majd országos szintű hegedű-, népdaléneklési és szolfézsversenyeken. 1990-ben a Kodály Zoltán Népdaléneklési és Szolfézsverseny országos döntőjében III. lett, népdaléneklési kategóriában szintén díjat szerzett.

A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában érettségizett hegedű szakon, ezután a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának ének-zene, karvezetés szakos hallgatója lett. Már középiskolásként hegedült a Szentendrei Kamarazenekarban, egyetemi évei alatt a PTE Nőikarában (Jobbágy Valér vezetésével), valamint a POTE – Pannonton Vegyeskarban (Lakner Tamás vezetésével) énekelt számos hazai és európai hangverseny, kórusverseny résztvevőjeként. Karvezetés tanára Jobbágy Valér volt.

2003-ban szerzett diplomát, ekkor kezdett szolfézs tantárgyat tanítani a Tahitótfalui Pollack Mihály Általános és Zeneiskolában, párhuzamosan a Dunabogdányi Általános és Zeneiskolában, ahol 2018-ig tanított ének-zenét és szolfézst. 2014 és 2018 között a Leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola énektanára, itt az iskola énekkarát is vezette. Tanítványai gyakran szerepeltek iskolai és települési rendezvényeken, népdaléneklési versenyeken, többen sikerrel felvételiztek zeneművészeti szakközépiskolákba.

2017-ben könyvtárostanári végzettséget szerzett az Országos Széchényi Könyvtárban.

2018 óta az Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola szolfézstanára. 2019 tavasza óta az Esztergomi Balassa Bálint Vegyeskarban énekel.

Szolfézstanárként célja és hitvallása, hogy a zene világának örömteli, szorongásmentes megszerettetése által tanítványai betekintést kapjanak a klasszikus műveltség e fontos szegmensébe, alátámasztva hangszeres tanulmányaikat, gazdagítva személyiségüket, érzelmi és értelmi fejlődésüket.

Untitled Document