Az esztergomi zeneoktatás másfélszáz éves története

Zeneiskola építése 1982-

Mivel a zeneiskola hosszú távú elhelyezésére alapítása óta nem adódott végleges megoldás, ezért hosszú évtizedeken keresztül az egyre emelkedő színvonalú oktatói munkát beárnyékolták a mostoha körülmények és az állandó költözködés. Ennek tükrében jelentett mérföldkövet a zeneiskola Prímás-szigeten álló épületben való végleges elhelyezése, ahol az intézmény vezetése hosszú távra tervezhetett. Hosszas előkészítés után az épület átépítése 1982-ben indulhatott meg.

Az Esztergomi Zeneiskola történetét már a kezdetektől elkísérték az intézmény végleges elhelyezésének hiányából adódó nehézségek. Az állandó költözködések és szűkös, mostoha körülmények között való tanítás után reményt jelentett az iskola számára 1964-ben a városi tanács művelődési osztálya által felajánlott  Szabad Május sétány 12. szám alatti épületben biztosított néhány - korábban a Városi KISZ-bizottság által használt - helyiség. Az eredetileg az Esztergomi Hajós Egylet csónakházaként működő épületben társbérletként két magánlakással és a csónakházzal kellett osztoznia a zeneiskolának.

Sajnos az esztergomi Prímás-szigeten álló épület adottságai nem voltak kedvezőek. Az árterületen álló épület szigetelése, a vékony falak és a szűkös helyiségek nem szolgálták maradéktalanul a zeneoktatás céljait. Az épület állapota és a rendelkezésre álló kevés hely miatt az 1970-es évek végére halaszthatatlanná vált az épület teljes felújítása és bővítése. A város gyűlése többször tárgyalta a zeneiskola ügyét, végül 1982-ben a Megyei Művelődési Osztály (Harsányi Lászlóné) támogatása alapján 600.000 forintból megkezdődött az építkezés. A továbbiakban évente 1-2 millió forintot biztosított a város és a megye a munkálatokra.

A kevés pénz miatt Reményi Károly igazgató társadalmi munkát szervezett, melyben saját családja, kollégák, fiatalok, szülők és a Dobó Gimnázium diákjai vettek részt. Reményi Károly irányította a tervezési, szervezési, szállítási és kivitelezési munkálatokat. Sok mindenkit kellett megnyernie az építkezés ügyének. „Műszaki amatőrként” meglátta, hogy az emeletráépítés és a magas tetős megoldás szolgálja legjobban az iskola bővítési igényeit. Az építkezéssel egyidőben az iskolai tanítás zavartalanul folyhatott, többek között a város különböző iskoláiban (Petőfi Iskola, Gyakorló Iskola, Dobó Gimnázium, Művelődési Ház, Kossuth Lajos utcai tanműhely és otthon, a tanárok lakása).

A kivitelezésben nyújtott segítségükért köszönet illeti Urbányi Károly és Mújdricza Ferenc építészeket, Varga Ernő statikus mérnököt, valamint Gyurkó Jánost, aki 1990-től az építkezés statikai tervezője és vezetője volt. A közös munka gyümölcseként 1992-re készült el a háromszintes épület.

Reményi Károly (1941 - )

 

1941. július 13.-án Szigetváron született. Édesapja kántortanító, igazgató, édesanyja zenész, zongorista. Általános iskolás korában a pécsi Székesegyház gyermekkórusában énekel. Középiskolás éveit 1955-ben Szolnokon kezdi, majd 1956-59 között a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában tanul. 1960-65-ben a budapesti Zeneakadémia hallgatója. Középiskolai énektanár és karvezető diplomát szerez.

 

 

1965-től az esztergomi Állami Zeneiskola szolfézs tanára, zongorán és fagotton játszik, a Labor Műszeripari Művek Balassa Bálint Vegyeskar másodkarnagya, 1984-től vezetője. Az Akadémia elvégzése után olasz ösztöndíjjal a nyári Velencei Szabadegyetemen tanul (1965, 1966). 1965-től a Budapest XVIII., Plébániatemplom kórusának karnagya. 1968-ban megalapítja a Városi Szimfonikus Zenekart, amelynek vezetője és karnagya. 

1970-1999 között az esztergomi Állami Zeneiskola igazgatója, tanára. 1966-tól vezetésével, együtt lépnek fel a pestszentlőrinci Szent Margit Plébániatemplom kórusa és a Balassa Bálint Kórus a Városi Szimfonikus Zenekar kíséretével Budapesten, Esztergomban, fesztiválokon, zenei rendezvényeken. Kezdetben 3-5 koncertet adnak évente a 90-es években 20-22 hangversenyt.

 

 

2007-ben Esztergom városa érdekében kifejtett kulturális tevékenységéért Babits-díjat kap. A Kórusok és Zenekarok Országos Szövetségének tagja.

2009-ben, mint az Esztergomi Zeneiskola nyugdíjas tanára Öveges József Megyei Pedagógiai díjban részesül.

 

 

2011-ben a tanítástól visszavonul, a vegyeskar és a szimfonikus zenekar karnagyi teendőinek szenteli mindennapjait.

Kiváló felkészültségű szakember, sikeresebb ember lehetett volna belőle, ha a karriert tekinti legfőbb célnak az életében, ám ő inkább a pedagógiai munkát választotta.  Ezek a gyerekek zeneszerető és zeneértő fiatalokká lettek, számos tehetséget fedezett fel (pl. világhírű Nádor Magda, Velencei Tamás a Berlini Filharmonikusok trombitása). Esztergom általános iskoláiban növendékein keresztül felfigyelt minden tehetségre. Lelkesedése nyomán nagymértékben nőtt a zenét tanuló gyerekek száma. Esztergom kulturális, művészeti életét meghatározó az általa létrehozott és működtetett ének- és zenekar. (bérleti hangverseny-sorozatok, közéleti eseményeken való állandó szereplés) Kétkezi munkájával is hozzájárult áldozatoktól nem riadva vissza. Tanítványai elmondása alapján nem nézte a saját idejét, azt tartotta fontosabbnak, hogy a zene iránt fogékonyságot mutató növendéke minél többet kapjon tőle.

„A karmester egyszerre pszichológus, pedagógus és zenész.” Egész szakmai életét amatőr közegben töltötte el – ahhoz hogy egy nemzetnek kiváló zenészei legyenek, kell, aki az alapokat letegye – legyen a zene mindenkié.

 

 

 

Ars poeticaja: „Szeretnék egy parányi méccsé lenni, mely bevilágít egy szobát, szeretnék egy szál deszkahíddá lenni, mely szakadékot ível át, szeretnék egy kanálka mézzé lenni, legyen az élet édesebb, szeretnék egy segítő kézzé lenni, mely tesz, amit lehet.” (Szent-Gály Kata)