"Sokszor egyetlen élmény, egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni, ezt megszerezni az iskolának kötelessége." (Kodály Zoltán)

Nyomtatás

Egy elfelejtett muzsikus – Zsolt Nándor

Egy elfelejtett muzsikus – Zsolt Nándor

Kodály Zoltán, Bartók Béla, Weiner Leó, Zsolt Nándor. Ha közvélemény kutatást tartanánk arról, hogy az említettek közül melyik zeneszerzőt hányan ismerik, akkor az utolsó kivételével valószínűleg szép számú szavazatot kapna mindegyik. Pedig Zsolt Nándor kortársa volt a fent említett szerzőknek, és életében igen népszerű, elismert hegedűművésznek, tanárnak, karmesternek számított. Sajnos azonban korai halála megakadályozta, hogy életműve kiteljesedjék, és valószínűleg ez az oka annak, hogy napjainkban csak nagyon kevesen emlékeznek rá.  

Aki Zsoltról többet szeretne tudni, az első pillanatban némileg falakba ütközik, mivel életéről viszonylag kevés hiteles forrás maradt fenn. A Magyar Életrajzi Lexikonban, valamint az 1945 előtt megjelent zenei lexikonokban még megtaláljuk a nevét, de sajnos a későbbi magyar nyelvű kiadásokban, például a Brockhaus-Riemann lexikonban már nem tesznek róla említést. Külföldi lexikonok közül meg kell említeni az angol nyelvű Grove lexikon Zsoltról szóló cikkét, melyet a hazai Hubay-kutatás vezetője Gombos László írt. Zsolt gyermekkoráról, tanuló éveiről, valamint életének utolsó tizenhat évéről a különböző iskolai évkönyvekből és újságcikkekből vannak adataink. Szerencsére szülővárosában nem feledkeztek el róla teljesen. Cs. Nagy Lajos újságírónak megjelent egy „dokumentumregénye” Zsolt életéről Az esztergomi Orfeusz címmel; Somogyvári S. Gyula, a Komárom-Esztergom Megyei Honismereti Egyesület tagja pedig elküldött a zeneszerzőről egy rövid esszét az esztergomi zeneiskolának, amely 2005-ben felvette Zsolt Nándor nevét. Ezek a források sok érdekességet tartalmaznak, de sajnos az évszámok és a helyszínek meglehetősen pontatlanok és több helyen nem egyeznek meg egymással.

Zsolt családi háttere ideális volt ahhoz, hogy zenei tehetsége kibontakozzon. Édesapja Csehországból származott, eredetileg Žakovec Nándornak hívták. 1857-ben született a Prága melletti Kroschau-ban (ma: Chrástany). Amikor Magyarországra érkezett, nevét magyar átírással Zsakoveczként kezdte használni. Fia is ezt a nevet kapta. A korabeli források azonban nem igazán törődtek a név helyesírásával, ezért a Zsakovecz vezetéknevet többféleképpen is láthatjuk leírva: Zsakovetz, Zsakowecz, Zsakovec, sőt egy helyen még Zsabovetz[1]-ként is, bár ez utóbbi bizonyára csak elírás. 1907-ben a család végül a Belügyminisztérium engedélyével Zsoltra magyarosította nevét (40192/907.VI. rendelet).

Id. Zsolt Nándor Esztergomban telepedett le, ahol a főszékesegyházi zenekar hegedűseként kezdett el dolgozni. Itt ismerkedett meg és szeretett bele a helyi rézműves, Petróczy Arnold lányába Etelkába (1867-1926). Szerelmük hamarabb beteljesedett, mint mielőtt kapcsolatukat törvényesítették volna, és 1887. május 12-én megszületett gyermekük Nándor. A szülők végül 1889. február 26-án összeházasodtak. Petróczy Etelkát Hubay Jenő néhány szóban így jellemzi: „…Bájos megjelenésű asszony volt, de a zene nem nagyon érdekelte és fia zenei kiképeztetésére hatást nem gyakorolt.”[2]Az elsőszülött Nándoron kívül még két fiúk született a Zsolt szülőknek. A második, Imre mindössze 4 évet élt, a harmadik, Ernő, aki 1893-ban látta meg a napvilágot, később jogász lett. Id. Zsolt Nándor az esztergomi zenei élet aktív tagjaként hegedűt tanított, koncertezett és karnagya volt a Zenekedvelők körének.. Néhány évvel túlélte fiát Nándort, 1940-ben 83 évesen hunyt el.

A kis Nándor zenei tehetsége korán megmutatkozott, ezért apja lassanként megismertette a hegedűjáték rejtelmeivel. Intézményes tanulmányait az esztergomi római katolikus elemi népiskolában kezdte, majd 1897-ben az esztergomi Szent Benedek-rendi katolikus főgimnáziumban folytatta. Már igen korán fellépett a különböző iskolai koncerteken. Az Esztergom című újság és a főgimnázium értesítője hírt adnak iskolai fellépéseiről:

 „Az Esztergom szabad kir. városi róm. kath. elemi népiskolák növendékei által ma, 1896. évi május hó 17-én tartandó ezredévi ünnepség sorrendje….Délután 6 órakor a „Sas” kertben….7. műsorszám: Magyar dalok hegedűn játssza Zsakovecz Nándor III.o.t.” [3]

„Az Esztergomi kath. főgymn. Czuczor-önképző köre Szent Imre, az intézet védőszentje ünnepén 1897. nov. 5-én délután ½ 6 órakor a főgymn. Tornatermében a főgymn. énekkar közreműködésével diszgyűlést tart, következő műsorzattal:...4. Hegedű kettős. Előadja Zsakovec N. I.o.t. s Zsakovez N. úr.”[4]

„Ápr. 20 az igazgató neve napja alkalmával az ifjúság zene és szavaló előadást tartott…a következő műsorral:…3. Meyerbeer: Próféta c. op. indulója – hegedűn Zsakovecz Nándor játssza.”[5]

Bár zenei tanulmányai jól haladtak, iskolai előmenetele, különösen a gimnázium kezdetekor nem volt túl sikeres.  Főként a latin és az ábrázoló geometria ment neki nehezen, emiatt az 1. osztályt meg kellett ismételnie. Később javított a tanulmányi átlagán, de a főgimnáziumot már nem Esztergomban fejezte be. Mivel édesapja úgy látta, hogy gyermeke elég tehetséges ahhoz, hogy hegedűművész legyen belőle, felutazott a kis Nándorral Budapestre a magyar királyi Zeneakadémia neves professzorához Hubay Jenőhöz, aki így emlékezett meg erről: „Atyja már korán észrevette Nándor kiváló tehetségét. Budapestre hozta s nekem, mint csodagyereket mutatta be. A zene iránti hajlama és tehetsége szembeötlő volt, így hát növendékeim sorába felvettem.”[6]

Zsolt 1901-07-ig volt a Zeneakadémia hallgatója. Az intézmény évkönyvei pontosan tájékoztatnak tanulmányairól, koncertjeiről. Hubay nagyon szerette ifjú növendékét, de visszaemlékezésében megemlíti, hogy tanulmányaiban nem volt mindig kitartó és szorgalmas. Zsolt „…igen gyorsan haladt, bár mint a zseniális növendékeknél előfordul, tehetsége nem párosult kitartó szorgalommal. Azonban nem hagytam őt tétlenségben, hanem rendszeresen szoktattam a kitartó munkára. Emlékszem, hogy egy ízben kitűztem egy zeneakadémiai növendékhangverseny műsorára Zsolt Nándor felléptét, kinek egy nehéz darabot kellett előadnia. Ez balul ütött ki, mert ő a darab végén megakadt és elhagyta a pódiumot. Én magamhoz rendeltem őt, kifejezést adtam elégedetlenségemnek, s tudtára adtam, hogy a legközelebbi hangversenyen a rendkívül nehéz és kényes Chaconne-t fogja játszani…Irtózatos izgalommal játszott, de mégis szerencsésen a végére ért. Úgy a jelenlévő tanárok,…mint a közönség meggyőződhettek arról, hogy egy igazi tehetséggel állnak szemben.”[7]Erről a koncertről több újság is beszámolt, melyekben bár méltatták Zsolt játékát, Hubay darabválasztását meglehetősen nehéznek tartották: „Zsakowecz Nándor, Hubay Jenő tanítványa Bach Ciaconne-jával aratott elismerést, amely azonban bizonyára nagyobb lett volna, ha képességeinek jobban megfelelő művel lép ki a pódiumra…” [8]– olvashatjuk a Zenevilágban. A Zenelap pedig így írt: „…a legnehezebb feladat Zsakowecz Nándoré volt: Bach óriási Ciaconnáját épp úgy nem kellene növendékkel játszatni nyilvánosan, mint pl. zongorán a „holdfényes szonátát”[9].

A hegedülés mellett a zeneszerzés is vonzotta Zsoltot. Már esztergomi évei alatt is próbálkozott a komponálással, ám ezek a darabok még csak zsenge kezdemények voltak. Az első jelentősebb, önmaga által Op.1-esnek titulált művét az F-dúr Romanze-t hegedűre és zongorára már 1902-ben Budapesten, az első zeneakadémiai éve alatt írta. Édesapjának szánta köszönetképpen: „Kedves atyámnak ajánlva. Budapest. 1902. Deczember 20.” áll a kotta címlapján. Zsolt Hubaynak is megmutatta szerzeményét, és javaslatára 1903-ban jelentkezett zeneszerzés szakra a német származású Koessler János professzorhoz. Koesslert még 1882-ben nevezték ki a Zeneakadémia tanárává, és oktatói munkássága alatt számos kiváló zeneszerzőt indított el a pályán. Zsoltot is tehetségesnek tartotta, és rögtön második osztályba vette fel. Első jelentős zeneszerzés vizsgakoncertje a Zeneakadémiai évkönyv szerint[10]1905. június 20-án volt a Royal szálló nagytermében, ahol Hegedűszonátája I. tételét Arányi Adrienn és Rosenfeld Aladár játszotta.

A Zeneakadémia vezetősége a múlt század elején, minden október 22-én, Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján ünnepi hangversenyt rendezett az intézmény tanárainak és növendékeinek közreműködésével. 1906-ban a zeneszerzés szakosok zenekari műveinek bemutatóját tartották ez alkalommal. A jeles eseményre az Operaházban került sor. „…az egybegyűlt közönség az ifjú zeneszerzőket: Antalffy-Zsiros Dezsőt, Kodály Zoltánt, Weiner Leót, Szirmai Albertet, Szendrei Aladárt és Zsakovecz Nándort őszinte rokonszenvvel és elismeréssel üdvözölte…”[11]Látható, hogy igen rangos művészek társaként lépett fel Zsolt, aki erre a koncertre egy Hegedűversenyt (d-moll) komponált, melynek szólistája ő maga volt.

Zeneakadémiai évei alatt születtek a dalai is. Az Es ragt ins Meer Heine, a Der erste Verlust Goethe, a Der schwere Abend pedig Lenau versére készült. Mindháromban a késő romantikus szerzők, Richard Strauss és Mahler hatása érződik, de már felfedezhetők benne egyéni vonások is. Kár, hogy később nem komponált ebben a műfajban.

Az 1905/06-os tanévben elkezdte Bloch Józsefnél a hegedűtanár-képzőt, egy évvel később pedig megkapta hegedűtanári diplomáját. Ugyanekkor pályázott a budapesti Lipótvárosi Kaszinó által meghirdetett Erkel Ferenc díjra is. A műért járó 100 korona jutalmat a Zeneakadémia azon zeneszerzés szakos növendéke nyerhette meg, aki egy jól kidolgozott, technikailag fejlett, magyaros stílusú és eredeti ötleteket felmutató nagyobb szabású művet komponált. Zsolt a kiírásnak megfelelően egy zongoraötöst írt, amivel megnyerte a versenyt.

Kortársai visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Zsoltnak különleges aurája, kivételes charme-ja volt, és rendkívül tudott hatni a nőkre. Emiatt sokszor került kellemetlen helyzetbe. Így történt a Zeneakadémia elvégzése után is, amikor az intézmény Hubay helyettesítésével bízta meg, de egy szerelmi affér miatt ott kellett hagynia állását. Végül mestere ajánlásával 1908-ban Londonba ment. Ott ismerkedett meg Sir Henry Joseph Wooddal, a világhírű Queen’s Hall zenekarának karmesterével, aki felismerte Zsolt tehetségét és szerződtette zenekarához második koncertmesternek. Ez hihetetlen szerencse és lehetőség volt a 21 éves fiatalember számára, mivel az angliai zenekarok többnyire a hazai muzsikusokat részesítették előnyben. Úgy tűnt az otthoni botrány után helyre rázódott élete. A zenekari játék mellett szólistaként is fellépett a koncerteken, ezen kívül karmesterként is elkezdett dolgozni. Angliai működését többször is megszakította külföldi szereplésekkel. Járt Párizsban, 1914 tavaszán pedig Bécsben, ahol a Wiener Tonkünstler zenekarát vezényelte az ausztrál származású Kennedy Daisy[12]koncertjén. Zeneszerzői pályafutása is felfelé ívelt, műveinek zömét angliai tartózkodása alatt írta. Szerződést kötött a londoni Augener céggel, aki folyamatosan adta ki Zsolt kompozícióit. Ezek főleg virtuóz karakterdarabok voltak hegedűre, zongorakísérettel.   

Az I. világháború kitörése Londonban érte, és sok honfitársával együtt a Nagy-Britannia és Írország között fekvő Man szigeti Knockaloe táborba internálták. Magyar állampolgársága miatt reménye sem volt a szabadulásra, így öt évet kellett fogolyként eltöltenie. Erről az időszakról bizonyára sokat mesélt Zsolt volt tanárának mikor végre hazatérhetett, így Hubay visszaemlékezéséből némi képet kaphatunk a tábori körülményekről.  Nem bántották őket, de nagyon kevés és rossz minőségű ételt kaptak (állott, sós heringet), és mindössze 1 liter vizet egész napra. Az egyik karácsony éjjelén a mellette fekvő fogolytársa felakasztotta magát, mert nem bírta a szenvedést.

Zsoltot azonban nem tudták teljesen megtörni a körülmények. A táborban több muzsikus fogoly is volt, akikből zenekart szervezett. Ebben nemcsak fogolytársai, hanem a kirendelt felügyelők is támogatták. A zenészek megjavították magukkal hozott hangszereiket, megtakarított pénzükből pedig újakat vettek. Ettől kezdve megváltozott a tábor légköre. A zenészek szabadidejüket a próbáknak és a gyakorlásnak szentelték, a felügyelők pedig a lehetőségek szerint mindent megtettek, hogy a foglyok amennyire csak lehet, jól érezzék magukat. Végül egy olyan profi zenekar jött létre, ami Beethoven szimfóniákat is tudott játszani. Első koncertjük műsora a következő volt:

Hadifogolytábor. Knockaloe. II. csoport.

Szimfóniai hangverseny

Kedd, március 20-án és csütörtök, március 22-én, 1917

Vezényli: Zsolt Nándor

Műsor:

  1. Weber: „Bűvös vadász” – nyitánya
  2. Mendelssohn: III. „Skót” szimfónia
  3. Beethoven: Leonóra-nyitány
  4. Hanset: Ave Maria (vonószenekarra)

Wagner: Álmok

Strauss Richard: Rózsalovag - keringő

  1. Liszt: 1. Magyar Rapszódia[14]

Bár e tábori együttes tagjai valószínűleg profi zenészek voltak, azért Zsolt érdeme egy ilyen magas színvonalú műsor kialakításában elévülhetetlen. Jó gyakorlat volt számára a zenekar szervezése és vezetése, mivel itt szerzett tapasztalatait életének későbbi szakaszában többször is kamatoztathatta. 

1919-ben tért vissza végleg Magyarországra. A Hubay család nagy szeretettel fogadta, idejének nagy részét – főleg az első hónapokban – az ő házukban töltötte. „ …mikor Nándor visszajött Angliából, más embert láttam benne. Megtört öregember volt ő, ki nem tudta megérteni és felfogni, hogy most már nem fogoly, hanem szabad. Beszélni is alig tudott. Hiába bíztattuk, hiába akartunk lelkére hatni, ő egy, az élet által lelkileg összetört ember benyomását keltette.” írta róla Hubay[15], aki ebben az évben került a Zeneművészeti Főiskola igazgatói posztjára. Ajánlására a közoktatásügyi miniszter az 1920/21-es tanévtől kinevezte Zsoltot a Zeneművészeti Főiskola hegedűtanárává. A következő tanévben meghalt volt tanára Bloch József, és Zsolt lett az egyik, aki átvette növendékeit a hegedűtanár-képzőben. Később már nemcsak hegedűt tanított, hanem vonósnégyes-játékot is. Tanítványai között olyan későbbi hírességek voltak, mint Lengyel Gabriella, Szécsi Magda, Vaszy Viktor és Végh Sándor.

Hazatérte után a tanítás és egyéb elfoglaltságai miatt kevés ideje jutott a komponálásra, de a zeneakadémista növendékek gyakran játszották vizsgakoncertjeiken az Angliában írt műveit. A hegedű-zongora darabok közül legnépszerűbb a könnyed Valse Caprice, a Szigeti Józsefnek ajánlott játékos Libellules (Szitakötők), és a vidám, zenei tréfákkal teli „Tündérmese”, a Satyr and Driads (Szatír és Driádok) volt. A zongoristák koncertjein, pedig egyetlen zongoradarabját, a Toccata-t lehetett gyakran hallani. 1922. január 2.-án rendezett először szerzői estet, ami nagy sikert aratott, mind a szakma, mind a laikus zenekedvelők körében. A koncerten elhangzott többek között zongoraötöse, melyet Hubay és más zeneakadémiai tanárok adtak elő, valamint négy tételes szimfóniája. Ez utóbbit még 1910-ben Angliában kezdte el komponálni, és nagy része Knockaloe-ban készült. 1925-ben a szimfónia újra bemutatásra került. Harmadik tétele, ami tulajdonképpen a Satyr and Driads c. hegedűdarabjának az átirata és a Scherzo-Fantastique címet kapta, olyan sikert aratott, hogy meg kellett ismételni. A nagy érdeklődést az is mutatja, hogy több újságban is hosszú elemzést írtak Zsolt művéről. Pollatsek László a Zenei szemlében e darabja alapján a magyar Sztravinszkijnak nevezte a szerzőt.[16]

Tanítói és komponista tevékenysége mellett hegedűsként is aktívan dolgozott. Rendkívül fontos volt számára a kamarazenélés, ezért rendszeresen brácsázott Hubay vonósnégyesében. Ezen kívül szólistaként is gyakran szerepelt. Állandó fellépője volt a Deák téri iskola dísztermében rendezett Akkord hangversenyeknek, 1926/27-ben pedig hosszabb hangversenykörúton vett részt Spanyolországban. Rengeteg munkája mellett nem feledkezett el szülővárosáról, Esztergomról sem, gyakran hazalátogatott édesapjához. A havonta megrendezett esztergomi zenés estek sikeréhez tevékenyen hozzá járult hegedülésével.

Életének egyik legfontosabb működése a rendszeres karmesteri feladatok ellátása volt. 1923-tól őt nevezték ki a Zeneakadémia növendékzenekarának zenekari gyakorlat vezetőjévé. Rövid idő alatt olyan szintre fejlesztette az együttest, hogy nemcsak a magyar zeneértő közönség, hanem a külföld is felfigyelt rá.

Budapesten ebben az időben egy nagyobb szimfonikus zenekar létezett, a Filharmóniai Társaság Székesfővárosi Zenekara, ami akkoriban jórészt amatőr muzsikusokból állt. A Zeneművészeti Főiskoláról viszont sorra kerültek ki a képzett művészek, akik nem találtak állást. Hárman közülük tűrhetetlennek tartották ezt a helyzetet. 1930. májusában Eördögh János, Paul Tibor és dr. Schwáb Nándor megkeresték a Főiskola akkori titkárát dr. Meszlényi Róbert miniszteri tanácsost zenekar alapítási tervükkel. Ő Zsolt Nándort javasolta vezető karnagynak. Zsolt Hubay tanácsára elfogadta a felkérést. Az újonnan alakult Budapesti Hangversenyzenekar[17]hatalmas sikereket aratott már rögtön megalakulása után. Lányi Viktor a Pesti Hírlap munkatársa így írt első koncertjükről: „…A negyven-ötvenfőnyi zenekar minden egyes pulpitusánál főiskolát végzett, kiváló művészek ülnek. A gondosan összeállított együttes játékán már az első ütemek alatt meg lehetett érezni, hogy nyilvános kiállását …alapos próbák hosszú sora előzte meg… Zsolt Nándort eddig is tehetséges, rátermett dirigensnek ismertük. Amit most, az új zenekar megszervezésével, betanításával és sikeres bemutatkozásával végzett, komoly művészi tett.”[18]

Komoly művészi tettek végrehajtása és újabb zenekar vezetői faladatok vártak rá Debrecenben is. A debreceni Filharmonikus Zenekar 1923-ban a MÁV-nál dolgozó műkedvelő muzsikusokból, a debreceni Zenede tanáraiból és növendékeiből alakult meg. Tíz év kemény munkájával az együttes komoly fejlődésen ment keresztül. Működésük folyamatosságát és egyenletes előrehaladását azonban gátolta a gyakori karmesterválság. Dirigensek jöttek-mentek, ám 1926-ban végre úgy tűnt állandó karmester szerződött a zenekarhoz Ábrányi Emil személyében. 1934-ben Debrecen zenei élete azonban megváltozott. A különböző zenei társaságok között felütötte a fejét a rivalizálás, a zenekar állandó anyagi gondokkal küszködött, alapítói nyugdíjba vonultak, a város vezetése pedig „vérfrissítésként” új embereket akart. Mindezek hatására Ábrányi lemondott a dirigensi posztról, az új zenekari bizottság, pedig Zsolt Nándort nevezte ki karmesternek. Zsolt nem volt ismeretlen a debreceniek számára, mivel még kinevezése előtt, 1934. január 23.-án fellépett a zeneiskola művésztanáraiból, végzett hallgatóiból, felsős növendékeiből és a 11. Bocskai Hajdúezred fúvósaiból újjászervezett Debreceni Hangversenyzenekarral. Az alföldi civisváros zenészeivel épp olyan jó munkát végzett, mint a budapestiekkel. A korabeli újságok kritikái csakis szuperlatívuszokban írtak róla: „…Zsolt Nándor csodát művelt…most végre hallottunk témákat, szóló és hangszercsoportok énekét,…a körülményekhez képest tiszta fúvósintonálást…Stílust, formát, színt kapott az orchester.”[19]

Sajnos egyik zenekarral sem tudta teljes egészében megvalósítani elképzeléseit, mivel 1935 húsvétján súlyosan megbetegedett. Az 1934/35-ös iskolai évet még végig tanította, ám utána ágynak esett. Betegsége és halála megnevezésével kapcsolatban eléggé félreérthetőek a források. E félreértések valószínűleg Dr. Isoz Kálmánnak, a Zeneakadémia titkárának A Zene c. folyóiratban megjelenő visszaemlékezéséből származnak[20]. Állítása szerint Zsolt gombamérgezést kapott. Ezt vette át Cs. Nagy Lajos és Somogyvári S. Gyula is, akik úgy értelmezték a kijelentést, hogy a zeneszerző mérgezett gombát fogyasztott. Ez a lehetőség nem zárható ki teljes mértékben, ám bizonyíték nincs rá. Amit ebben az esetben mérvadónak kell tekintenünk, az a halotti anyakönyvi kivonat[21], melyben a halál okaként szívbénulást és szívbelhártya-lobot állapítottak meg. Ezzel egybevág a Hubay-visszaemlékezés is, melyben az olvasható, hogy Zsolt ugyanabban a betegségben halt meg, mint másik két híres zeneszerző, Gustav Mahler és Ottorino Respighi. Az ő haláluk körülményeivel foglalkozó írások megegyeznek abban, hogy mindkettőjük streptococcus viridans baktérium által okozott endocarditis lenta-ban hunyt el. Az endocarditis a szív endocardialis felszínén létrejövő gyulladásos betegség, melyet baktériumok és gombák[22]okoznak, és az 1930-as években még gyógyíthatatlannak számított.

Zsoltot több helyen is kezelték, melyek közül az utolsó állomás az a Szieszta szanatórium volt, ahol József Attila is eltöltött néhány hónapot. Hubay rendszeresen látogatta barátját: „Egy meleg, ragyogó júniusi napon délben láttam őt utoljára. Mielőtt ágyát a kertbe hozták, morfium injekciót kapott. De minthogy irtózott a morfiumtól, az orvosok azt mondták neki, hogy ez egy új találmány, mely az ő betegségét gyógyítja. Egy teljes júniusi pompában álló fa alatt szorongó szívvel vártuk. Hozták a hordágyat és mellette felesége[23]kezét simogatta…Nándornak igen ápolt külseje volt…Üdvözölt bennünket és azt mondta, hogy boldogabb napja a mainál nem lehet…Ezek voltak körülbelül utolsó szavai,…mert amikor szobájába visszavitték,…pár nap múlva már alig tudta felismerni barátait. Közvetlenül halála előtt még egyszer teljes öntudatra ébredt és magához kérette  tanítványát Lengyel Gabit, aki kérésére eljátszotta néhány hegedűszerzeményét. Azután ismét visszaesett letargiájába és többé már nem tért magához.”[24]1936. június 24-én fél 12-kor halt meg.

Hamvait a Zeneakadémia előcsarnokában szentelte be Szomos Béla, a Bazilika káplánja. A gyászszertartáson hatalmas tömeg vett részt. A hozzátartozókon, barátokon és növendékeken kívül, jelen volt Dr. Haász Aladár miniszteri tanácsos a kultuszminisztérium részéről, Dohnányi Ernő a Zeneakadémia főigazgatója, a Zeneakadémia tanári kara, valamint a vidéki zenei intézmények küldöttei. A Zeneakadémia nevében Dr. Isoz Kálmán főtitkár, a Budapesti Hangversenyzenekar nevében Paul Tibor, a tanítványok nevében pedig Bisztriczky Tibor mondott búcsúbeszédet, majd a Budapesti Hangversenyzenekar Polgár Tibor vezényletével eljátszotta Beethoven Eroica szimfóniájának gyászindulóját. Az esztergomi szentgyörgymezei temetőben, szerettei sírja mellett helyezték örök nyugalomra. Halálának első évfordulóján Esztergomban emlékünnepélyt tartottak, melyen jelen voltak az elhunyt muzsikus családtagjai, barátai. A megemlékező hangversenyen Zathureczky Ede, Stefániai Imre, Schmidthauer Lajos, Zsámboky Miklós, Lengyel Gabriella, Nagy Margit, Nováki László és Szervánszky Endre működtek közre.

Zsolt Nándor utóélete napjainkban? Személyének és műveinek népszerűsítésére megtörténtek az első lépések az esztergomi zeneiskola névválasztásával. A 2005. május 3-án megtartott névadó hangversenyen Zsolt Nándor következő művei hangzottak el a zeneiskola növendékei és tanárai előadásában: Szitakötők, Elégia, In chains, Satyr and Dryads c. hegedűdarabok, és a Der schwere Abend c. dal. Talán ezzel a koncerttel megindult zenéjének új reneszánsza, és ezek a maguk korában népszerű, mindenki által dicsért darabok újra felcsendülhetnek hangversenypódiumokon, Zsolt Nándor emléke pedig a művészetéhez méltó helyre kerülhet.     

Nagy Éva Rita

 zenetörténész

[1]Zenelap; Budapest, 1905. június 25., XIX. évf. 15. szám.

[2]Hubay Jenő: Visszaemlékezés Zsolt Nándorra; Pesti Napló, 1936. december 18.

[3]Esztergom, 1896. május 17.

[4]Esztergom, 1897. október 30.

[5]Milleniumi értesítő a pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi kath. fögymnasiumáról az 1900/01 iskolai év végén; 107.o.

[6]Hubay Jenő: Visszaemlékezés Zsolt Nándorra; Pesti Napló, 1936. december 18.

[7]Hubay Jenő: Visszaemlékezés Zsolt Nándorra; Pesti Napló, 1936. december 18.

Erre a bizonyos koncertre, melyen a Bach: Chaconne (BWV 1004; d-moll) elhangzott, 1904. május 27-én este fél 8-kor került sor a Zeneakadémián. A rosszul sikerült darab pedig - ha az évkönyvek növendékműsorait összevetjük - valószínűleg Vieuxtemps: Fantasia appassionata c. műve lehetett, melyet még 1903. január 27-én játszott.

[8]Zenevilág; Budapest, 1904. május 31., V. évf. 21-22. szám.

[9]Zenelap; Budapest, 1904. június 15., XVIII. évf. 15. szám.

[10]Az Országos Magyar Királyi Zene-Akadémia Évkönyve az 1904-1905-iki tanévről, 15.o.

[11]Az Országos Magyar Királyi Zene-Akadémia Évkönyve az 1906/1907-iki tanévről, 6.o.

  Kodály első jelentős zenekari művének, a Nyári estének is ezen a hangversenyen volt a bemutatója.

[12]A dél-ausztrál East Adelaide School igazgatójának Joseph Kennedynek lánya, aki Bécsben végezte hegedűtanulmányait, majd férjhez ment Benno Moiseiwitsch zongoraművészhez. Mindketten jó barátai voltak Zsoltnak. Kettejüknek ajánlotta a Satyr and Dryads c. hegedű-zongora művét, Benno Moiseiwitschnek pedig a Toccata c. zongorára komponált darabját.

[13]www.isle-of-man.com.

[14]Hubay Jenő: Visszaemlékezés Zsolt Nándorra; Pesti Napló, 1936. december 18.

[15]Hubay Jenő: Visszaemlékezés Zsolt Nándorra; Pesti Napló, 1936. december 18.

[16]Pollatsek László: Zsolt Nándor: Szimfónia (Nagy zenekarra írva); Zenei szemle 1925 március; 9. évf. 7. szám.

[17]Később fuzionált a Székesfővárosi Zenekarral. 1952-ben az együttest Állami Hangversenyzenekarrá nevezték át, majd 1998 óta  a Nemzeti Filharmonikusok nevet viseli.

[18]Gábor István: A BHZ-tól az ÁHZ-ig; Zeneműkiadó, Budapest, 1984; 13-14.o.

[19]Bakó Endre: A Debreceni Filharmonikus Zenekar története 1923-2001; Kinizsi Nyomda, Debrecen; 52.o.

[20]A Zene; 1937. augusztus 1., Budapest, XVIII. évf. 15-16.sz.

[21]Budapest főváros levéltára, 1936. évi I. kerületi halotti anyakönyvi kivonat.

[22]Innen származhat a gombával kapcsolatos félreértés. A gombás endocarditis-t a candida albicans gomba okozhatja, ám ezt akkoriban még nem tudták kimutatni.

[23]Felesége, Kreivich Terézia nevéről csak a halotti anyakönyvből tudunk. Személye további kutatás tárgya.

[24]Hubay Jenő: Visszaemlékezés Zsolt Nándorra; Pesti Napló, 1936. december 18.

Nyomtatás

Deutsch

Die Geschichte unserer Schule

1928
Der organisierte Musikunterricht hat unter der Leitung von Antal Bruckner (dem Chorleiter der Basilika St.Stephan in Budapest) begonnen. 
1937
Der Unterricht, der während des Krieges  aus wirtschaftlichen Gründen ausgesetzt hatte, wurde nach dem Krieg unter der Leitung Dr. László Sztárcsevics fortgesetzt.
1962
Gründung der staatlichen Musikschule 
1964
Tibor Szabó wird Musikschuldirektor
1965
Die Musikschule bekommt.ein selbstständiges Gebäude auf der Insel „Prímás” 
1970
Unter der Leitung des neuen Musikschuldirektors Károly Reményis wurden im Jahre 1974 die Pläne zur Renovierung des Gebäudes erstellt
1982
Der Umbau der Musikschule wurde mit finanziellen Unterstützung des Komitats angefangen. 
1988
Nach den Plänen der Architekten Károly Urbányi und Ferenc Mújdricza wurde das Gebäude der Musikschule  umgebaut.
1994
Die Renovierung der Außenfassade wurde beendet.
1999
László Novák übernimmt die Leitung der Musikschule.
2000
József Reményi übernimmt die Leitung der Musikschule.
2001
Udvardyné Ágnes Pásztor wird zur Leiterin der Musikschule ernannt.
2004
Die Schule nahm den Namen von Nándor Zsolt an.
2007
Die Musikschule hat den Titel „Hochqualifizierte Grundbildungseinrichtung” bekommen.
2008
Einführung des „Volksmusik”-Unterrischts
2009
Renovierung des Gebäudes der Musikschule von innen wurde beendet.

Nándor Zsolt

Nándor Zsolt ist Geiger und Komponist. Er ist am 12ten Mai 1887 in Esztergom geboren. Seine Violinstudien hat er bei Jenő Hubay, das Komponieren bei János Koessler absolviert. Nach dem Studium 1908-1909 wurde er als Konzertmeister beim Londoner Queen ’s Hall Orchester angestellt. Im Jahr 1914 trat er in Wien als Dirigent auf, dann ging er nach London, wo er nach dem Ausbruch des Kriges interniert wurde. Im Jahr 1919 kam er nach Budapest zurück, wo er auf die Berufung von Jenő Hubay als Geingenlehrer der Musikakademie arbeitete. Im Jahr 1930 gründete er der Budapest Sinfonieorchester, dessen Dirigent, später ehrenamtlicher Leiter er wurde. Im Jahr 1934 gründete er das Sinfonieorchester MÁV in Debrecen. Er starb am 24. Juni 1936. Sein Grabmal befindet sich im Friedhof „Szentgyögymező” Esztergom. 

Unser Unterrichtsangebot
Klavierunterricht

Es ist eins der größten Fächer unserer Schule mit cirka 100 Schülern. Unter den Konzerten des Fakultäts sind die mehr händige Konzerte sehr beliebt, in denen verschiedene Klavierstücke als Kammermusik zu 2, 4 und 6 Händen, oder auf zwei Klavieren  vorgetragen werden.   Für unsere Studenten mit Interesse an alter Musik besteht die Möglichkeit am Cembalounterricht teilzunehmen. Die Ergebnisse unserer Klavierstudenten und die hohe Zahl der Musik Studierenden  sind feste Beweise für die hohe Qualität der Arbeit.der vielseitig  ausgebildeten Lehrer.

Gesangsunterricht

Nach dem Stimmbruch können die Schüler an diesem Fach studieren. Im Unterricht stehen insbesondere das Repertoire und Gesangstechnik der klassischen Musik im Mittelpunkt. Neben dem Sologesang mit Begleitung singen unsere Schüler regelmäßig in Duos, Trios und im Chor.Dadurch lernen sie die Schönheiten und Schwierigkeiten des mehrstimmigen Singens kennen. Während ihres Studiums erhalten die Schüler einen Einblick in die leichteren Gattungen, die Welt der Operette und Musicals.

Gitarrenuntericht

Heute geniesst die Gitarre in unserer Schule grösste Beliebheit. A¨ltere Studenten müssen ihre eigene klassische Gitarre haben, aber   Anfänger können die Instrumente von der Musikschule ausleihen. Die Schüler nehmen regelmässig an Festivals und Wettbewerben des Komitats teil und im Berreich Kammermusik haben sie die Möglichkeit  sich im gemeinsamen Musizieren auszuprobieren. Die Lehrer sind in der sog. Kovács-Methode ausgebildet--diese spezielle Methode vereinbart den traditionellen Unterrichtsstoff mit der neuen bewegungstherapeutischen Methoden.

Schlagzeugunterricht

Die Musikschule bietet den Schülern ein breites Spektrum der Schlagzeugintsrumente an. Marimba, Vibraphon, Xylophon, Timpani, Pauken und Trommeln gehören zu den wichtigsten Schlagzeuginstrumenten. Schlagzeug ist eines der Instrumente, das man in ziemlich jedem Musikstil findet: Klassik, Jazz, Rock, Pop, Folklore, volkstümliche Musik, ethnische Stilrichtungen. Die Schüler lernen verschiedene Musikstilrichtungen kennen und die Kammermusik ermöglicht ihnen einen Einblick in die Welt der klassischen Schlagzeugkultur.

Blasinstrumente

Im Fach Blasinstrumente kann man Holzbläser Flöte, Klarinette, Saxophon, Trompete, Posaune, Horn und Tuba lernen Die Instrumente werden von der Musikschule ausgeliehen. Neben den allgemeinen musikalischen Fähigkeiten sind weitere physikalische Veranlagungen (ein gesundes Herz, Atmungsorgane, die Muskulatur und die Form des Gesichts und des Mundes, gute Zähne) wichtig .Sie sind alle sehr wichtige Voraussetzungen zu den erfolgreichen Lehrarbeit. Eines der wichtigsten Ziele des Faches ist die Kammermusik zu popularisieren und den Nachwuchs für  Amateur-Blasorchester auszubilden.

Streichinstrumente

Im Fach Streichinstrumente der Musikschule werden Violine, Viola und Cello unterrichtet. Alle Instrumente können von der Musikschule ausgeliehen werden. Schon ab dem Anfang spielt die Kammermusik (Duo, Trio, Quartett) eine wichtige Rolle. Für die Schüler ist es eine gute Vorbereitung für die Arbeit im Orchester. Mit großem Enthusiasmus organisiert das Fach regelmäßig Konzerte zu verschiedenen Anlässen (Weihnachten, Karneval), die Schüler treten auf Schulkozerten und Veranstaltungen der Stadt Esztergom auf.

Volksmusikunterricht

Schülern mit Interesse an Volksmusik bietet die Musikschule die Möglichkeit Volk-Flöte, Volk-Violine, Viola, Kontrabass, Zither und Volksgesang zu lernen. Nebem dem Einzelunterricht spielen die Schüler in verschiedenen Kammergruppen. Im gemeinsamen Musizieren werden  Fertigkeiten erweitert, welche im Einzelunterricht nicht vermittelt werden können. Es ist besonders wichtig die Freude der Musik durch die ungarische Volkstradition zu erleben. Zur Verbreitung der Folklore bieten den Musikschülern und ihren Lehrern örtliche und  landesweite Foren vielfältige Möglichkeiten.

Gehörbildung

Eine wichtige Voraussetzung für die musikalische Ausbildung sind Kenntnisse in den Fächern Musiktheorie und Gehörbildung, wobei diese Bereiche ineinander übergehen. Der Unterricht versteht sich als Ergänzung zum Instrumental- bzw. Gesangsunterricht, kann aber auch separat in Anspruch genommen werden. Die Ausbildung beginnt im Kleinkindalter mit musikalischer Früherziehung. Unsere Fachpedägogen beschäftigen sich mit den Schülern in Kleingruppen teilweise mit Hilfe der Kokas Methode. Die musikalische Früherziehung soll somit sowohl für Musik sensibilisieren, als auch eine weitere instrumentale und vokale Ausbildung vorbereiten. Nach dieser Periode lernen unsere Schüler in den folgenden 4-5 Jahren neben ihrem Intsrumentstudium obligatorisch Solfeggio. Zum Schluss können die Schüler im Berreich Solfeggio eine sog. „Grudprüfung Kunst” ablegen. 

Musikgeschichte

Nach den obligatorischen Studiengängen im Fach Solfeggio haben die Schuler die Möglichkeit Musikgeschichte als Fach zu wählen. Im Rahmen des Fachs lernen sie verschiedene Epochen der Musikgeschichte, die wichtigsten Komponisten und Gattungen kennen. Durch das aktive Hören der Musik --von CDs, DVDs-- erweitern die Schüler ihre Kenntnisse, sie lernen die klassische Musik zu verstehen und genießen. Auch hier besteht die Möglichkeit nach einem zweijährigen Studium die „ Grundprüfung  Kunst” abzulegen.

Ensembles

Die Förderung des gemeinsamen Musizierens gehört zu den Hauptaufgaben der Musikschule. So ist uns eine rege Ensemblearbeit sehr wichtig. Macht doch das Zusammenspiel mit Anderen einen großen Reiz beim Musizieren aus. Hier können sich alle mit ihrem Instrument einbringen, neue Klangwelten durch den vollen Klang der Gruppe entdecken und dabei neue Freunde durch das gemeinsame Spiel finden. Das gemeinsame Musizieren trägt nicht nur entscheidend zur Motivation der Schüler bei. Durch musikalische Leistungen im Ensemble werden darüber hinaus Qualifikationen wie Teamfähigkeit, Konzentrationsfähigkeit, Zuverlässigkeit und Bereitschaft zur Übernahme von Verantwortung für die Gruppe weiter entwickelt.

Blasorchester

Musikalische Leitung: László Reményi.

Das Orchester wurde 1992 von György Kriska, einem ehemaligen Lehrer der Schule gegründet. Die Mitglieder des Orchesters gehören meistens zu den höheren Studiengängen der Musikschule. Im Repertoire des Orchesters sind sowohl  Marschmusik für Blasorchester als auch Konzertstücke für Jugendorchester und andere Stücke der sog. Unterhaltungsmusik zu finden. Das Orchester tritt regelmäßig auf Festivals und Konzerten der Musikschule auf. 

Streichorchester

Musikalische Leitung: Csilla Gáspár

Das Orchester wurde im Jahr 1996 von Frau Erika Pásztói Nádudvary gegründet. Die Mitglieder des Orchesters kommen meistens von den höheren Studiengängen der Musikschule. Auch ehemalige Musikschüler besuchen gern die Proben. Das Repertoire des Orchesters bilden klassische Konzertstücke, traditionelle Musik, Werke, die mit einem bestimmten Fest zusammenhängen, Filmmusik und andere Stücke der Unterhaltungsmusik. Das Orchester trägt öfters einfachere Konzertsücke mit Solisten der Musikschule vor, estritt regelmäßig auf Festivalas, verschiedenen Veranstaltungen der Stadt und der Musikschule auf. Auf den 1.und 2. Musikschulfestivals des Komitats Komárom-Esztergom in den Jahren 2007 und 2009 hat das Streichorchester der Musikschule Goldmedaille gewonnen.

Kontakt

Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola

gegründet 1928 / 1937 / 1962
Ort Esztergom
alte Namen der Schule Esztergomi Zenede, Esztergomi Zeneiskola
Lehrerzahl 28
Schülerzahl 380
Direktor Udvardyné Pásztor Ágnes
OM-Nummer 039945

unsere Kontaktadresse

Adresse 2500 Esztergom,
Gesztenye fasor 12.
Telefon 06-33/ 523-135
Webseite http://www.esztergomizeneiskola.hu/
E-mail

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

facebook Zsolt Nándor Zeneiskola, Esztergom
YouTube Zsolt Nándor Zeneiskola, Esztergom

Nyomtatás

English

Musikalische Leitung: Pásztóiné Nádudvary Erika

Lehrerzahl 30
Schülerzahl 410
Direktor Udvardyné Pásztor Ágnes
OM-Nummer 039945

unsere Kontaktadresse

Adresse 2500 Esztergom,
Gesztenye fasor 12.
Telefon 06-33/ 523-135
Webseite http://www.esztergomizeneiskola.hu/
E-mail

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

facebook Zsolt Nándor Zeneiskola, Esztergom
YouTube Zsolt Nándor Zeneiskola, Esztergom

Nyomtatás

Fúvószenekar év végi hangversenye - meghívók

Az Esztergomi Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara tanévzáró hangversenyére ezúttal a "Régiség és Értékvásár" keretében kerül sor a Széchenyi téren. 2019. június 9-én vasárnap 10:30 -kor kezdődő koncerten vezényel Reményi László. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Nyomtatás

Sztárcsevich - díj

Zeneiskolánk nagymúltú iskolaigazgatója előtt való tisztelgés jegyében minden tanév végén azoknak a növendékeknek adományoz a Zeneiskola tantestülete Sztárcsevich-díjat, akik példamutató és  közösségformáló tevékenységükkel több éven keresztül járultak hozzá iskolánk pedagógiai hírnevének öregbítéséhez.

Dr. Sztárcsevich László igazgatóként 1937 és 1964 között vezette a Zeneiskolát. Zeneművészeti Főiskolát végzett okleveles énekművész és áll. képzett okleveles zenetanár. A berlini "Städtische Oper" volt tagja. Jogtumányi doktor. A Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 11 évig folytatott tanulmányokat és működött mint opera-, hangverseny-, és rádióénekes Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Svájcban. A Zeneiskolában az igazgatói feladatok eláátása mellett ének fő- és melléktanszakokat tanított nyugdíjazásáig.

Sztárcsevich-díjban részesült növendékeink;

2021 Aknai Benedek Csanád
2020 Valkó Virág, Veres Réka
2019 Hertelendy András
2018 Rimaszéki Ágnes Enikő
2017 Szalay Lotti Kata
2016 Pásztor Ádám, Mikesy Tamás Miksa
2015 Szalay Lili Blanka
2014 Ágoston Máté, Fenyves Krisztián
2013 Robotka Bertalan
2012 Karátsonyi Evelin, Sárosi Kristóf
2011 Faragó Dóra, Pásztor Ádám
2010 Fenyves Krisztián, Erdős Attila, Horváth Domonkos, Lengyel Péter, Borz Zsófia
2009 Kajtor Kamilla, Papp Csilla, Nyerges Ádám

Nyomtatás

Beköszöntő

Tisztelt Szülők, kedves Nagyszülők, Családtagok! Tisztelt Partnereink!

Nagy szeretettel köszöntöm Önöket, intézményünk tanulóinak kedves Hozzátartozóit, valamint iskolánk életéhez tartozó, értünk fáradozó, velünk együttműködő partnereinket!

Az elmúlt tanév folyamán végzett előkészítő munka eredményeként iskolánk történek új korszakához érkeztünk, hiszen szeptember 1-én már, mint katolikus iskola kezdhettük meg a 2019/2020-as tanévet. A fenntartóváltásra vonatkozó eljárás lefolytatásában Önöknek - kedves szülők, illetve egyéb szervezeteknek, munkatársaknak is nagy szerepük volt, melyet ez úton is szeretnék megköszönni mindnyájuknak, nevezetesen:

  • Dr. Erdő Péter bíboros, érsek Úrnak, illetve az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Intézményfenntartó Főhatóság főigazgatójának, Gyetván Gábor Atyának és minden munkatársának;
  • Romanek Etelka Polgármester Asszonynak, valamint Esztergom Város Önkormányzata Képviselő Testületének;
  • az Esztergomi Tankerületi Központ megbízott igazgatójának, Muszela Szabolcs Úrnak és minden munkatársának;
  • minden szülőnek, aki szülői szavazatát leadta;
  • intézményünk Szülői Munkaközösségének, Intézményi Tanácsának, vezetőségi tagjainak és alkalmazotti közösségének.

Működésünket új Alapító Okirat alapján, új Működési engedéllyel, önállóan gazdálkodó intézményként folytatjuk, az eddig is munkánk alapjául szolgáló – kiegészítésekkel ellátott – Pedagógiai Program szerint.

Nagy örömünkre, beiratkozott tanulóink létszáma a tavalyi 376 főről 413 főre emelkedett, tanáraink létszáma pedig 27-ről 31 főre bővült.

Növendékeink a zeneművészeti ág fúvós, vonós, akkordikus, billentyűs, vokális, népzene, zeneismeret és kamarazene tanszakain tanulnak az alábbi eloszlás szerint:

Fúvós tanszak (furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, trombita, tenorkürt, harsona)

93 fő

Vonós tanszak (hegedű, gordonka)

48 fő

Akkordikus tanszak (gitár, ütő)

51 fő

Billentyűs tanszak (zongora, orgona)

119 fő

Vokális tanszak (magánének)

19 fő

Népzene tanszak (népi ének, hegedű, citera)

33 fő

Zeneismeret (szolfézs, zeneirodalom)

48 fő

Kamarazene tanszak

2 fő

Összesen:

413 fő

Éves programunk számos érdekes és szép eseményt tartalmaz gyermekek, felnőttek számára egyaránt, melyekre szeretettel várjuk Önöket! Idén ismét elindítjuk a növendékeink számára tavaly bevezetésre kerülő Zsolt Nándor bérletsorozatot.  A gyerekek kis pecsétet gyűjthetnek a bérletszelvényben, melynek letéphető részét a tanév végén kérjük majd leadni. A legtöbb bélyegzőt gyűjtő – a legtöbb koncerten megjelenő – növendékeknek értékes ajándékokat adunk át az évzáró ünnepély keretében! Ezzel is szorgalmazzuk a családok rendszeres koncertlátogatását.

Kollégáim nevében is kérem, kísérjék figyelemmel a zeneiskola programjait (www.esztergomizeneiskola.hu), segítsék gyermekük zenei fejlődését a gyakorlásra való buzdítással és az ehhez szükséges idő megteremtésével, támogassák munkánkat és programjaink megvalósítását a Zeneiskola Alapítványán keresztül adományaikkal!

Szeretettel kívánok sikeres, zeneszóban és koncertekben gazdag 2019/2020. tanévet Önöknek és gyermekeiknek, Velünk!

Figyelmüket megköszönve, tisztelettel:

Esztergom, 2019. szeptember 25.

Udvardyné Pásztor Ágnes - igazgató

Untitled Document